Hnm, hnm... azt hiszem, azért szeretek valakit utálni, hogy utána még jobban szeressem..
Szóval végülis jó volt a nap, csak letudnám kaparni a vakolatot is [majdnem fél év után visszatér a fizikai fájdalom, brutál erővel. Annyira "örülök" hogy a szervezetem is szélsőséges. ("nem ömlik, kiesik")] Először beteg a szaktanár: megszületett Menumira, már a falamról mosolyog le rám, majdnem embernagyságban és mindig azt érzem megölelném. Nagyon kedves és szomorú.
Furcsa nap volt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.