Tisza part-illatú szél fújdogál, szárnyán hozza az emlékezést. Ilyenkor, ha megszáll ez a hangulat (mely szintén a széllel jött, avagy nem tudni honnan) hálás vagyok mindenért és szeretettel telítődök meg. Azt érzem, oly mindegy mit érzünk és mit teszünk, mert a világegyetem számára egy bolygó az nem bolygó.                                     Oxygen

Néha nem értem az embereket: sétálnak.

Amikor lehet hintázni is!

Bombat

"A szépség múlik, az ifjúság elszáll,
a kéj rövid. Keresd az istenit,
az örököt: Sánkárá, Plató, Szent Pál,
Krisztus, Tamás - ezt vallja mindegyik.

Így hittem én is, de ha körülnézek,
látom, hogy az öröm, a szerelem,
s minden jó, mit nyújt vagy nem nyújt az élet
attól szép, hogy mulandó. Mit nekem

az absztrahált, a halhatatlan lélek
érzékek nélkül? S mi az örök élet,
ha bölcseink nem szánták, csak vigasznak,

míg lábunk alatt beomlik a part?
Örök dolog e világon egy van csak:
a pusztulás, mely mindent összetart."

El akarok menni innen minél hamarabb!

De hová mehetnék?

 Annnyira hiányzik.

De ki?

  Milyen szép is a park..

Új haj: új ötletek, új kedv, új fejfájás! Új élet!

 (World of sleepers)
 

Szeress!
(Katt!)

Viva la banana!

Ott állt. A fa tövében. Pár másodperc. Napomat megváltoztatta. Csak kicsit vagyok üres.

kibe vagy szerelmes és kit szeretsz?

  Olyan rossz látni az  összefüggéseket, a mozgató okokat és a lecsupaszított embereket, a szándékot, a jellemet és az eredményeket. Szerepek, ösztön, túlélés. Hibák, hibák, hibák és hibák, szeretet nélkül. Pusztulunk és rohadunk - ez életcélunk (mert nincs más, ez maradt csupán). Tavasz tündére egy átverés, az elhullott pipacs csak valaki vére. Most csak álmaimba és a tudatlanságba próbálok menekülni, keresem a gombot, amivel kikapcsolhatnám az agyam.

Nem akarok felkelni.

Jézusnak érzem magam. Ez talán bizonyos helyzetekben normális nemdebár, ugyebár.

Alíz vagyok,

és álmodom,

az én csodavilágom.

Nem, sohasem elég.

(Nagyon vicces emberek vannak a világon, nagyonnagyon.)

(Tükör által homályosan - nem jut eszembe)

Fehér szállingózó piheszöszök - mindenhol, a hajában is.

A kékre, mint színre gondolok.

  Hatalmas hárs-, gesztenyefák, csendes parkok, csobogó szökőkutak, apró régi házak, szobrok, mesebeli erkélyek, eozinmázas kutak, vetített falfestményes ház, faragott teraszok - Pécs iszonyú szép. Kis mesebeli dombra leltünk a város közepén, az alagúton, tetején kistornyos házikó. Az embereket és a szállásunkat leszámítva, mintha nem is Magyarországon lennénk. Végig nagyon elégedett voltam, elégedett.* Csontváry képei hatalmasak, így az ember könnyen benne lehet. A leggyönyörűbb a völgyes tájképe (a sötétség mélyén színek, rejtett kék, kidolgozott kacskaringók). Zsolnay porcelánok, eozinos felületek, megdöbbentő minták. Hetvenes évekből érdekes elrendezésű tér, műhajú lányokkal. Egy csomó mindent írnék csak nem tudok. Minden a B és a Béta jegyében telt.

  Aztán a szabadidő bubuzásai** és sétálgatásai. Minden olyan egyszerűen szép volt. Még a mocsok is a konyhaasztalon, a hatalmas rendetlenség a szobánkban, és a régi zöldfüggöny a csíkszerű ablak előtt. Utolsó este pedig ráakadtunk a hegyoldalon, a kanyarban egy kis bástyaszerű építményre, - mintha valami romantikus tájkép lenne. A teraszáról pedig a kilátás: mintha békaperspektívából figyelnénk az utat.    Bubuzás a csobogást figyelve, bubuzás az esti téren, bubuzás a szűk feljárón, fa alatt és felett, teraszon, eget figyelve, holdat nézve, bubuzás a pizza-találás közben, futás, ordítás és nevetés alatt, bubuzás rosszfilm és alvás alatt, bubuzás a Mária utcában, a Mária szobornál, a Mária templom előtt, és a Mária plakát alatt.

  Kék magnóliákat láttam rózsaszín ég előtt,  mindenki szorgosan munkálkodott, a mesebeli városban senki nem pihen, mert a munka is pihenés. Puha zöld fű, lila akác, kőlépcső. Kis pockok és hörcsögök, furcsa lények és virágok, domboldalon, hegytetőn, kis házikókban, fűszálban, patakban és tóban. Vagy Üvegházban. (Legyél benne!)

* Három esetet leszámítva: a hely ahol ebédeltünk, az esti műsor (amiben baleseteken élvezkedtek) és az a furcsán mosolygó ember aki este úgy megrémített - ezek paranoiás félelemmel telítettek meg.

**egy szó, aminek talán van jelentése, talán nincs

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Úristen! Hiszen én nem is voltam ott! Megint csak álmodtam.-

   Arcom elázott. Néha nem tudom megmozdítani földön fekvő testem, mert nem vagyok benne. Néha nem tudom mi van. Sokszor pedig egyáltalán nem tudok semmit. Most például azt, miért nem tudom kikapcsolni az agyam és mit akarok. Miért érzem magam ennyire végtelenül üresnek és végtelenül semminek. Tényleg nem tudom mit akarok, csak élem a napokat, egyiket a másik után, úgy ahogy jönnek.

Ez a legrosszabb, amit tehetek.

   Nagyon sajnálom, hogy tegnap nem volt nálam fényképezőgép. És azt, hogy nem fogom tudni leírni amit láttam (mert nem lehet semmihez se hasonlítani). De megpróbálom, hátha majd eszembe jut később.   Komolyan szinte megijedtem a gyönyörűségtől. Képzeld el, hogy felemeled a fejed és az égen egy kert van. Persze nem. De az a felhő nem felhő volt. Fodros rózsaszín, fehér és kék, mint a tenger ha hullámzik, vagy virág szirma, habos fürdő, mosollyal teli paplan, kiöntött lélek, égő tűz, éneklő mező, szélfútta haj, puhamelegű ágy, édesölelés, tündérvilág-ország.

  Néha a Duna sík és az ég egységes színét tükrözi. Olyankor olyan mintha a város lebegne.

BOC: 84 pontiac dream

   Ó igen! Tegnap néztük meg a Ledarálnakeltűntem-et, fantasztikus! Hatását a Vakondhoz mérném. Groteszk, obszcén, humoros, brutális, karikatúrista, beteg, álomszerű, gúnyos, irreális, csodás, pörgős, szürrealista, morbid, harsány, közönséges, különleges, szexista, táncos, sziporkázó, kreatív és még sorolhatnám. Lenyűgöző színdarab, lenyűgöző színészekkel, cipőkkel, patronokkal, jelmezekkel, zenékkel, rendezéssel. És nem üres darab, tehát nem csak a látszatra, a képekre és az effektekre építenek. (Mégha úgy ís tűnik. Figyelmesnek kell lenni.) Az embernek tőle kedve támad úgy mindenhez, főleg ordítani.

A Zabhegyezőről már rég akarok írni.

   Budapest egyre fojtogatóbb és egyre kisebb, szűk. Lépten-nyomon valakibe botlok, vagy attól félek, hogy valakibe botlom. Mesterséges eltévedéseim mindig túl rövid ideig tartanak, mert mindig túl hamar ismerős helyekre találok. De lehet, hogy csak nem vagyok elég bátor, tudom egyszer majd a felhőkig meg sem állok.

David Bowie: Never let me down (jó kis videó)

lyuk-lyuk, zene-zene

   Felpattannék az első tetű vonatra vagy buszra, vagy épp ami az utamba kerül és elmennék a "puszta közepére" bárhová, csak el innen, el a sok-sok unalmas ember közeléből, a kisugárzásuk így is épp elég hervasztó, és akkor még nem beszéltem a többiről.. El oda, ahol nem ismerek senkit, mert ez az átkozott játék kinyír, golyót ereszt belém, mint a filmekben. Már elképzeltem magamban a helyet, a gyönyörű eget (mint tegnap Apcon, fantasztikus volt) a végtelenségbe nyúló zöld puhaságot, ködcsíkot és a bokorszerű fákat. A mező közepén pedig ott a felhő belülről. És az én célom, hogy én legyek, nincs is ennél nehezbb dolog. Másoknak talán könnyen megy, de szinte Mindenki megjátssza magát. Sznobizmus, befolyásoltság, komplexus, menősködés, és a többi király dolog. Az elégedetlen, aki önmagával elégedetlen, és az gyűlöl mindenkit, az talál másokban állandóan hibát aki önmagával nem tud megbékélni. ("Amit másokban látunk hibát, azt valójában magunkban látjuk.")

    Nem szabadna egy számot ennyiszer meghallgatni. Nem szabad azt mondani: "kedvenc". Mert akkor rögtön halott lesz. Mint a színész aki tudja magáról, hogy jó, akkor már nem jó. Az viszont fantasztikus, ha épp olyan szám kerül a füledbe, ami követi a pillanatnyi hangulatod rezgéseit. Olyankor nem feltétlenül a szám annyira tökéletes és zseniális, csak épp jókor volt jó helyen. (Ha rátalálok egy-egy ilyen számra olyankor kivégzem őket, sajnos. Addig hallgatom ameddig csak lehet, ez pedig nem tesz jót egy zenének.) És később ha már eléggé elfelejtetted azt a számot, részeletiben vissza hozhatod azt a (halmaz-)állapotot. Tehát dokumentálva lett.

"Well, I think that God isn't a person, but he's up in the heavens, and he's watching over us right now."  [Számomra egyértelmű, hogy nem létezik, de én szkeptikus vagyok (a magam módján) és nem tudok elszakadni a talajtól, nem tudok semmiben se hinni. Ez szomorú. Szeretnék újra kicsiny, apróka, még, még aprókább, egészen kicsi lenni. Egyre többször jut eszembe mindenféle, még régről, és látom, úgy járok, mint Andersen fenyőfája.]

1969 (BOC)