Tavaly télen, a tavasz gondolatára görcsbe rándult a gyomrom, és valamiféle gumicukorhányásszerű cukrostakony érzetem támadt tőle, de most már vágyom rá, arra, hogy a természet feltámadjon, a nap felolvassza unalomba fagyott arcomat és levehessek pár harisnyaréteget. *vigyor* Ma reggel már aranyszínű volt minden ház, az ég pedig tavaszi arcát mutatta és kivételesen nem fagytunk teljesen bele a kinti medencébe. (Azért estére kövér hópelyhek nehezítették meg háromtáskás, mappás utazásom.) A korzó közelében az ortodox templom tornyát visszaépítik, pedig szerintem szép volt asszimetrikusságában, az 'egytorony' volt a bélyege és emlékeztett a világháború pusztításaira. Kicsit olyan, mint mikor a gazdag nőket helyre pofozzák, innen leszívnak, oda feltöltenek, kiegyenlítik a dolgokat, az ideálhoz közelítenek, harmóniára törekednek. Pedig lehet, hogy kis furcsaságuk tette őket széppé, érdekessé. Érdekes jelenség, hogy mindenki a tökéletesre törekszik, miközben az "kicsit olyan mintha már rég halott volna". Mert a tökéletességben nincs változás, nincs mozgás, fejlődés, törekvés és történés.
Aphex twin: We are the music makers https://www.youtube.com/watch?v=bkT_4Sh_b18
Újabb tes(c)ózene: https://www.youtube.com/watch?v=qbBFO7rGDjE
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.