ne érints. figyelj. ne érints. figyelj. ne érints. figyelj. ne érints. figyelj. ne érints.

   Nekem november az újjászületés hónapja. Ilyenkor kezd kitisztulni a kép: letisztulnak az utcák, a gondolatok, a lelkem és a tudatom. A levegő minden sejtemhez elszállítja a tisztaságot. A szürke ég tud valamit, valamit, amit a felhők közvetítenek nekünk. Csak hallgatni kell a csupasz ágak hangjait, a lehulló levelek neszeit és átértékelődik a világ barna szemeidben.

    Azonban ezek, Múzsám megtörésének napjai. Múzsám eltűnt, magamra hagyott. Mások előtt se mutatkozik, így nem csodálhatom szavait és táncát, - messziről sem.

    És már nem bánom, hogy nem tartozom a Nagy tömegbe. (Erősnek kell lennem.) Mert tudom, hogy erről én tehetek, ez az én döntésem. (Én választom ki az értékes embereket. Tudom, ez nagy önzőség.) Mert, szinte csupán elég lenne egyet csettintenem és minden olyan lenne mint régen. De nem látom értelmét, nem akarok még több jelmezt hordani, a külsőségek nem számítanak. Feleslegesnek érzem az érintkezést. A régi ambiciók eltűntek, de a helyükbe nem léptek újak.

   Vasárnap este: Verdi requiem az Operában. Ez egy másik dimenzió, mámoros érzés, őszi zene. Siratom a szünetet.

     Brian Eno: By this river.  https://www.youtube.com/watch?v=w2WURHY3D4A 

   "Az utolsó - ők azt mondják. Nem tudják, látod, csak akkor az, ha hagyjuk hogy utolsó legyen."

ne érints. figyelj. ne érints. figyelj. ne érints. figyelj. ne érints. figyelj. ne érints.