Gyönyörű idő volt. A felhők csodálatos képet rajzoltak az égre, és a levegőben volt valami szent. Majdnem egy órát kellett utazni Budapest egyik leglerobbantabb környékén. Megdöbbentő s mégis szép. Omladozó vakolat, poros fák, sok szemét, szürkeség és valami fény. Teljes elhanyagoltság. Megkeseredett emberek a zötyögő villamoson,- s mégis valami kellemes hangulat szállt meg. Most voltam először temetésen. A fájdalom györcsöt képzett a hasamban.., belegondoltam, milyen lehet egy igazán közeli ismerőst elveszteni, egy rokont, egy barátot.. De őt is..
S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.
Félek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.