Végül, Depeche mode helyett egy nagyon szép estét varázsoltunk Annával. Az esti Pestet (és Budát) jártuk és sokat beszélgettünk, sok olyan igazságot kimondtunk, amik hiába igazak, nem tudjuk őket megvalósítani. S mégis, közben is állandóan vártam valamire, elkalandozott figyelmem, és vártam. Várakoztam. A búcsú után egyedül utaztam az üres metróban, az ablakban figyeltem Önmagam - hogy megváltozott az évek során! Nagyon szép, mikor a három mozgólépcső közül a középsőn jössz fel, pont középen, úgy, hogy az teljesen üres, nincs előted senki. Egyszer próbáljátok ki. (Aztán egy szépet veszekedtem otthon. És a gyülölet közben mégis éreztem valami harmóniát, érdekes. Milyen furcsa, hogy két ember mennyire máshogy tud értelmezni egy esetet..!)
Nem elég, hogy minden hétköznap és még szombaton is korán kell kelni, most vasárnap se tudtam sokáig aludni. Megdöbbentő, hogy az egész fotózás alatt, szinte semmit se csináltam* mégis milyen szörnyen kifáradtam.
*kisinas voltam, és öltöztető. *nevet* Megjegyezném, azért jó volt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.