Pedig azt hittem, de tényleg hogy Boldog vagyok, vagy legalábbis valami olyasmi.. De most, a sétámra nem vittem álarcom -egyiket se. Kinek is? Hiszen egyedül voltam, sőt még tükör se volt nálam -magam előtt sem kellett színészkednem. Arcomra kiültek érzelmeim, s ennek az ősbuzinak (biztos nem létezik ez a szó, de >>jólhangzik<<) kellett ráébresztenie a Valóságra. Ugyanis az történt, csupán annyi, hogy miközben próbáltam a hídon átverekedni magam, egy szembe jövő szimpatikusfiatalember annyit mondott nekem: "Jajj, de szomorú vagy." Először persze ideges lettem hogy "úristen még egy futóbolond" de aztán csak ledöbbentem.. hiszen annyira spontán jött neki. És tényleg szomorú lettem. Vagyis csak felfogtam, hogy, hogy érzek. Hát így hazudok magamnak, megint. (A Boldogság az a rövidke pillanat amikor elfeledkezel Önmagadról.)

   Nine Inch Nails: Warm Place  https://www.youtube.com/watch?v=PEVUzGXPuKI Mint mondtam már sokszor, hiányzik nekem is egy hely, ahol  biztonságot és szépséget találok. Tegnap gyönyörű pillanatokat éltem meg naplemente közben, mikor megborzolt a szél, de tudom ha most felkeresném azokat a helyeket, ma csupán hétköznapi unalmas helyeknek tűnnének. 

 [Attól félek, hogy a Szabadság hidat szétszedik a munkások, darabjaira, teljesen, és mint a durcás kisgyerekek, ha megsértődnek, nem fogják soha többé összerakni. Komolyan félek.]