Megnyugodtam. Már tudom mi a célom. Szeretnék tovább lépni, fejlődni, megváltozni, és már van legalább ehhez egy célom. Először teljesen össze törtem, de eszembe jutott, hogy én nem veszthetek. Bármeddig kínoz bárki is, vagy alázzatok meg, hagyjatok magamra, dobjatok el mint egy rongyot, én mindezt túl fogom élni. Sérült leszek persze, mindig is elhagyok majd magamból egy darabot de Csak azért se fogom hagyni magam! Lehet, hogy végül embergyűlölő leszek, undok és kiállhatatlan de csak azért, hogy el rontsam a kedveteket: Én Élni Fogok! Sokáig, és úgy hogy ne tudjatok csakúgy elmenni mellettem!

Hermann Hesse: A magány

Egy erős szellem terjesztette szét
A hegyek fölött nagy, fehér kezét.

Tekintetének fénye rám mered,
De én nem félek: nem bánt engemet.

Fekete mélyben bukkantam reája.
Magas csúcsokra csalogat ruhája.

Mély álmaimból gyakran keltem én.
Játszom az élet s halál ösvenyén.

S órákon át, míg szívem fájt nekem,
A hegyi úton lassan járt velem.

És hűvös kezét áldón tette ottan
Hő homlokomra és én - megnyugodtam!