Ez a furcsa szél, az üres grundon a szemetet felkavarja, a felhőket olyan gyorsan fújja, hogy nehéz a szemeimmel követni, a Duna felszíne is rajzosabb. A papíron egy-két csepp furcsa dudort alkot, a padot körbe veszi négy-öt kutya össze-vissza futkosnak, szimatolnak, figyelnek, de aztán mennek tovább, mert látják itt nem lelnek játszótársra. Akárhová nézek, gyönyörű minden, sajnálom, hogy egyszer ennek is vége szakad. Valami belül azt súgja mégis jó ez, de miért állnánk a Föld útjába, görcsösen ragaszkodván a megszokotthoz.. A Szépség akkor is létezni fog ha ember nem is, felhők, folyók, csillagok (és a végtelen) mindig is lesznek. A pillanatokat kell csak megtartanunk és komolyan szeretnék hinni benne hogy lelkünk részeire hullik és a természetben tovább él. Olyan nehéz a kerékbe újra és újra beszállni és folytatni ezt a ragacsos körfolyamatot... Az idő egy nyelv amit minden(?) ember beszél, hogy megértsék egymást, de nem biztos, hogy komolyan gondolják. Marilyn Manson
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.