Bepaszpartuztam a homogén felület-terveimet [én a különböző írásfajták felé vittem el a dolgot (akvarell festék, kollázs, írógép).] Mások papírzsebkendőket hajtogattak, textil festéket pacsmagoltak, leveleket, szirmokat ragaszgattak, tust fújdogáltak, ezüstcérnával varrocskáztak és uborkát nyomogattak. Délután bejártuk a várost Gombával: A vagy B? Talátam egy gyönyörű zöld, fantasztikusan puha, szörme kabátot. Hasonló ehhezˇ csak szebb színe van. ( Amúgy nem ismerem Zap mamát, csak a plakátjain kiszúrtam a kabátját.)
De aztán mégse vettem meg, mert rövid..és a szabása sem az igazi..Pedig olyan puha... De remélhetőleg: "ami késik nem múlik". És majd holnap az utcán szembe jön velem egy. És megharapom.
Kezembe került az Amelie csodálatos életének a zenéje. Elkezdtem újra hallgatni... van egy szám, ami egyszerre lassú és gyors. Mindig ez volt a kedvencem (nem tudom sajnos a címét, mert régi a cd és nicsenek címek, kösz juli) néha napokig el tudtam hallgatni. Sok minden jut eszembe: utazások, fák, az ég, a szoba, ahol mindentől távol ültem, a messzi hegyeket szemlélve, és két emberre gondoltam. Az egyik barátság, és van. (*elmosolyodik*) A másik szerelem (?) és nincs. Ez a zene magába foglalja, a soha nem létezett, elmosódott táncokat, ragyogó, esti sétákat a mezőn, néma beszélgetéseket a Folyó partján, a lassú utazásokat, vizes üvegtáblákat, csöndes, mozgékony tömeget, a tea hűs gőzét, valamiféle kék füstöt, sötét pillákat, nedves paplant és egy gyűrött zöld kendőt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.