Sokan nyaggatnak azzal, hogy milyen szerencsétlen vagyok, mivel Novemberben születtem, merthogy az az egyetlen hónap amiben semmi szépség nincs. Szerintem pedig, függetlenül a születésnapomtól (sőt, az az egy ami ront a dolgon.. Nem értem mit ünneplünk azon, hogy megszülettem?) ez a legszebb hónap. Az ősz amúgy is gyönyörű, de a Szeptember még szinte nyár, (igaz valóban varázslatos) az Október pedig kicsit giccses (legalább lenne undorítóan gicces, az jobban élvezhető *vigyorog*). Novembert három szín uralja (letisztultabb): lent a fakó zöld, aztán egy sávban a szürke-barnás-szalmaszínű száraz növények (csupasz, csipkeszerű ágak) és a szürkés, tintakék ég. Negyedik színként belép a fehér: felhők és hó. Minden olyan egyszerű és csodálatos.
The Knife: N.Y. Hotel: https://www.youtube.com/watch?v=_WJer5eMgbU
A buszból figyeltem a változó tájat és ahogy egyre távolodtunk az üres várostól, úgy lett szebb és szebb az út. A felhők több rétegben (síkban) úsztak, az első síkban úszó pamacsokat különleges fénnyel színezte be a megbúvó nap (amelyik felhő előtte szállt az vakítóan fehér volt). Lélegzetelállítóan gyönyörű. Valójában, azok a legszebb pillanatok amiket nem lehet se leírni, se megfesteni, se sehogyse megörökíteni. Ez is olyan volt. El kezdett esni az ez évi első hó: fantasztikus. Puha pelyhek vonták be a barna földeket és a görcsös ágacskákat. Néha a megállóknál, ha kinyílt az ajtó beömlött a szélell együtt a fiatal, vad hó, mely ilyenkor még tele van energiával. Mikor leszálltam Esztergomban, engem is elkapot a szél, a havazás egyre erősödött. Jó nagy szélell szemben állni és érzeni a gömbölyű jegespihéket az arcomon.
Nine Inch Nails: And all that could have been: https://www.youtube.com/watch?v=Kw8_7apOoyI
Úgy félek, hogy minden nappal elvesztek sok órát, hiszen annyi időt elpazarlok. Kicsúsznak a pillanatok a kezeim közül és úgy telnek el a napok, hogy szinte észre sem veszem... majd rájövök: semmi hasznosat nem tettem. (Mármint számomra hasznosat). Minden nappal közelebb kerülök valamihez, ami - bármi legyen is az - még várhat: betegségek, felnőttség, halál, mások halála és a többi. "Ifjúság! Legszebb kor!"- sokszor mondják ezt nekem. De azt is hozzá kell tenni: "Ennél márcsak rosszabb lesz." Most a nagymamámhoz utaztam le, akit nagyon szeretek: nem tipikus nagymama: nem gyógyszerfüggő, kicsit önző, ellenben mártírtípus, lelkibeteg, gyerekes, stílusos, temperamentumos, erős és mindent túl dramatizál. Ja, és sokat beszél: olyan mint én.*szélesvigyor* Bármikor elveszthetem. Félek a felejtéstől. Talán ezért is csinálom ezt a blogot, (meg napló, fotók, stb) ez egy kiindulási pont, hogy elindulhassak az emlékezésben. Nem mintha sok emlékem lenne. Olyan, mintha csak két éve születtem volna meg.
[Khnm, Nem barbiezok. Ne értsetek félre..*mosoly* Nem ilyen szempontból vagyok kicsi.]
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.